Az akácmag vetésre való előkészítése.

 A cikk összefoglalja az akácmag keményhéjúságára vonatkozó legújabb kutatási eredményeket és az akácmagra vonatkozó laboratóriumi vizsgálati módszereket bírálja s részletesen taglalja a jelenlegi eljárások hátrányait. A tanulmánynak főleg utóbbi megállapításaihoz kívánok néhány megjegyzést fűzni és ezzel kapcsolatosan közlöm az akácmag szkarifikálásával elért eredményeinket.

A laboratóriumi magvizsgálatnak az a legfőbb törekvése, hogy vala­mennyi magot a legkedvezőbb körülmények között csírázásra bírja. Ezek a körülmények a mag faja, érési foka és minőségi állapota szerint na­gyon különbözőek lehetnek. A hőmérséklet, a nedvesség, vagy a csíráztató közeg változtatásával többnyire sikerül az összes csírázóképes magot csí­rázásra bírni, vagyis valamennyi életképes mag csírázóképességét meg lehet állapítani.

Ha a csírázás lefolytatása hosszabb időt vesz igénybe, akkor csírázás­gátlásról beszélünk. Egyik ilyen csírázást gátló ok a keményhéjúság. A kemény héjú famagvak esetében előkezelés nélkül nem lehet a legmaga­sabb növényszázalékot elérni. A magkészlet vetőértékének meghatározá­sakor viszont a tényleges magminőséget kell kideríteni, hogy ezáltal a gyakorlati erdész támpontot kapjon a minta célszerű előkezelésére, vagyis igen fontos a vizsgálati értesítésben a mag legmegfelelőbb előkezelési módját megadni. A laboratóriumnak általában arra kell törekednie, hogy az üzem is végre tudja hajtani az általa javasolt előkezelést. Egyébként a laboratóriumi magvizsgálatinál a gyakorlatban nehezen végrehajtható elő­kezelési módszernek is jelentősége van, mert a csírázás-gátlás kiküszöbö­lése nélkül a minőség kifogástalan megítélése nem lehetséges. A labora­tóriumi adatok csak így hatnak ösztönzően a termelékenység fokozására. Ilyen esetben mindig összehasonlító vizsgálatot kell végezni a kezeletlen maggal is, hogy ezáltal a kezeletlen vetőmag értékére is felvilágosítást tudjunk adni. Egyébként erre az adatra az üzemeknek ritkán van szük­ségük, mert a gyakorlat kényszerűségből többnyire már előre megfelelő előkezelési módszert dolgozott ki.

Ez nem jelenti azt, hogy a laboratóriumnaik kell a gyakorlat után haladnia, vagyis a laboratórium sok esetben jogosan szakad el "teljes mértékben az üzem vetés előtti előkészítési módszerétől". Ez az elszaka-

das teljesen helyénvaló, ha a gyakorlatban szokásos módszernél jobbat alkalmaz, különösen, ha ez a módszer a gyakorlatban is azonnal bevezet­hető. Az elmondottakból következik, hogy a laboratórium helyesen jár el, ha nem az üzemi előkészítés után, hanem az üzemileg előkészítetlen ma­got vizsgálja, "saját külön eljárás alapján", azért, hogy az üzemnek irányt mutasson. A hivatalos magvizsgálat kutatja és tekintettel van arra a körülményre, hogy módszere üzemi körülmények között is végrehajtható legyen, de ennél tovább is megy és a legmunkaigényesebb kezelési eljá­rásokat is kipróbálja a valódi csírázóképesség precíz megállapítása érde­kében.

Nagy hiba az, ha az üzemi előkészítés hatása senkit sem érdekel és a leghelyesebb forrázási eljárás kipuhatolására nem folytatnak le előze­tes vizsgálatot. Ugyanis a keményhéjúság ugyanazon faj egyes mintái között is nagyon különböző. A keményhéjúságra a maggyűjtés ideje és ennek körülményei, a tisztítás, a mag raktározása, szállítása stb. is nagy hatással van, így minden egyes magkészlet leghelyesebb for­rázási módszerét - ha már a helyesebb szkarifikálást gép hiányában elvé­gezni nem tudja - magának az erdészetnek kell elővizsgálatokkal kikí­sérleteznie.

A laboratóriumban alkalmazott metszés a gyakorlatban a maghéjkar­colással, szkarüikálással helyettesíthető. Hogy a szkarifikálás üzemesítése még nincsen megoldva, az nem a laboratórium rovására írandó. Értesülé­sem szerint Mátyás Vilmos hosszabb idő óta ajánlja és a maggazdálkodási utasításba is felvette a szkarifikációs eljárást. Az általa ajánlott és alább ismertetett tárcsás szkarifikátort bármelyik erdőgazdaság vidéki mester­emberrel is elkészíttetheti. Tehát a laboratórium és a gyakorlat csíráz-tatási eredményei között a mélyreható szakadás azonnal megszűnik, ha a korszerű szkarifikáló gépet az üzem alkalmazásba veszi.

A javasolt mélyhűtéses vagy fagyasztásos előkészítés nem valószínű, hogy a szkarifikálással egyenértékű eredményt adna. Ezenfelül a végre­hajtása is körülményesebb, költségesebb, hiszen a szkarifikálásnak az az egyik legnagyobb előnye, hogy nem igényel precízen beállított hőmérsék­leti kezelést, minden magkészlet esetében nagy a hatásfoka, nem károsítja meg a magkészletet, a mag a kezelés után közvetlenül vetőgéppel vet­hető, illetve akár egy évig is tárolható. A szkarifikálás hátrányául nem lehet a gép viszonylag alacsony beszerzési árát  hangsúlyozni, legfeljebb a fokozottabb gombakárosítást lehet megemlíteni.

Az általunk elkészített gép  fémállványzaton elhelyezett 60 cm hosszú, 28 cm külső átmérőjű fix dobból és az ebben forgó 6 darab szkarifikáló tárcsából áll. A dob 3 milliméteres vaslemezből készült, két homlokfala leemelhető. A henger vízszintesen elvágva, két részből áll, felső része sarokpánt körül forgathatóan nyitható. Elülső oldalán megfe­lelő zárószerkezet van. A henger alján, egész hosszában 3 cm széles, le­felé nyíló ajtó van a szkarifikált mag leeresztésére. Az ajtó közepén hosszú rés fut végig, s ezt finom háló fedi, hogy azon át a por kihullhasson. A tárcsák rétegelt lemezből készültek, 6 milliméteres vastagságban, és két­oldalt dörzspapírral vannak bevonva. Mi "Naxos" 3^as kovapapírt alkal­maztunk, s azt enywel ragasztottuk a fatárcsákra. A tárcsákból több garnitúrát kell készíteni, hogy azokat cserélni lehessen. A tárcsák közép­pontján 20 milliméteres tengely fut végig, melyre a tárcsákat távmere­vítő és rögzítő fagyűrűkkel erősítettük fel. A gyűrűk felületét ugyancsak

kovapapír takarja. A tengely végén található a meghajtó tárcsa. Az 1,7 lóerős motor tárcsája 8 cm átmérőjű, a szkarifikátoré 20 cm, így a motor eredeti 1400-as percenkénti fordulatát 560-as fordulatszámra csökkentet­tük. A henger belseje ugyancsak dörzspapírral borított. A tengelyt a tár­csák cserélése végett kiemelhetően készítettük. A tengelyt leszorító fék­pofákat szárnyas csavarok rögzítik.

Az 1957 nyarán lefolytatott kísérleteink alkalmával abból indultunk ki, hogy a maghéj-sebzés minden magkészlet esetében a legjobb eljárás, így vizsgálataink elsősorban az általunk kipróbált gép adott fordulat­száma, méretei, csiszolófelülete mellett szükséges kezelési időre és a

szkarifikált mag eltarthatóságára irányultak, összehasonlításul a szokásos metszésen kívül a nálunk használt kétféle forrázása eljárást, továbbá kén­savas kezelést is alkalmaztunk, hogy ezáltal a szkarifrkálás előnyeit hazai eredményekkel is alátámasszuk.

A szkarifikátor csak július elejére készült el, ezért a kezelt magvak csírázóképességét elsősorban Jacobsen csíráztató berendezéssel vizsgáltuk és Lmhardt edényekben a kelési erélyt állapítottuk meg. Minthogy a vege­tációs idő már nagyon előrehaladt, másrészt a gyakorlat számára mielőbb adatokat kívántunk szolgáltatni, a szabadföldi vetések helyettesítésére folyamodtunk a kelési erély vizsgálathoz, tudva azt, 'hogy ez kedvező ter­mesztési körülmények között a csemetekertben várható kelési százalékot megközelíti. A vetőmag-szükséglet kiszámításakor a valószínű kipusztulási százalékot irodalmi adatok és saját tapasztalataink alapján vettük figye­lembe.

A szkarifikátorba VII. 10-én 4 kg akácmagot helyeztünk be. Az 5., 10., 15., 20., 40. és 60. perc után a szkarifikátor egyes rekeszeiből egyenlő

arányban mintegy 100 g magot vettünk ki csíráztatás, vetés, illetve tárolás-céljából. Tehát a 4 kilogrammos mennyiség végül is cca 600 grammal csökkent.

A ráöntéses forrázást (íö) a csemetekerti utasításnak megfelelően hajtottuk végre. A bemerítéses forrázást (fm) úgy végeztük, hogy sűrűbb szövésű tüllzacskóban cca 100 g magot buzogva fövő vízbe merítettünk és. enyhe mozgatás közben 2 percig hagytuk benn. Ezután 24 óráig állott víz­ben áztattuk a magot, hogy a vetést és a csíráztatást az egyéb módon kezelt magvakkal egyidőben végezhessük. Rövidesen meggyőződtünk azon­ban, hogy a 2 perces kezeléssel teljesen tönkretettük a magot, ezért VII. 20-án és 30-án 1 perces, VIII. 10-én fél perces kezelést alkalmaztunk.

Kénsavas kezeléskor (s) cca 100 g magra kétszeres mennyiségű kon­centrált kénsavat öntöttünk és a magot abban elkeverve, 90 percen át áztattuk.

A metszést (m) ollóval a sziklevél csúcsa táján úgy végeztük, hogy az embrió kb. 1-2 négyzetmilliméter .felületen szabaddá vált, sőt legtöbb esetben meg is sérült.

A szkarifikált magot tanszékünk magtároló pincéjében patentzáros üvegben tároltuk és a tíz naponként megismételt csíráztatásokat, vetéseket a VII. 10-i szkarifikálás alkalmával vett mintákkal végeztük el. A forrázá­sokat, savas kezelést és metszést természetesen minden alkalommal az ugyancsak patentzáros üvegben tárolt, kezeletlen magból vett mintákkal folytattuk le.

A csíráztatások és a kezelési erély vizsgálatok átlagértékeit a 2. ábrán szemléltetjük. Ezen első rátekintésre szembetűnik, hogy a fövő vízbe 1-2 percig történő bemártással majdnem teljesen tönkre tesszük a magot. A 30 másodperces kezeléssel (VII. 10-én) is csak 20 százalékos csírázást, illetve 10 százalékos kelési erélyt értünk el.

Másik szembetűnő jelenség - mint ahogy ezt vártuk is - hogy a merítéses forrázást kivéve, valamennyi kezelés jobb eredményt szolgáltat, mint a kezeletlen mag (k). Már az 5 perces szkarifikálás is átlag 35 száza­lékkal javította a csírázóképességet és 12 százalékkal a kelési erélyt. A csírázási százalék és a kelési erély a 15 perces szkarifikálásig a kezelési idővel egyenes arányban határozottan emelkedik és ettől kezdve az ered-

menyek a kivett minta keményhéj úságától és a csírázási körülményektől függően nagyon fluktuálnak. Így kimondhatjuk, hogy a kipróbált tárcsás szkarifikátorral 15 perces kezeléssel már többnyire sikerül a csírázóképes magvakat csírázásra bírni. Az átlaggörbe bizonysága szerint a 15 perces szkarifikálással a kezeletlen mag csírázóképességét 19 százalékról 79 szá­zalékra emeltük, azaz 60 százalékkal javítottuk meg, vagyis megnégysze­reztük. A kelési erély 12 százalékról 49 százalókra emelkedett, tehát a javulás itt is négyszeres. A 15 perces szkarifikálással ugyanazt a csírázási százalékot (79%) értük el, mint a laboratóriumokban szokásos metszéssel.

 60 perces kezelés mellett a maghéj sokszor fele részben is le­kopik és az embrió is súlyosan károsodik. Nagyobb tömegű üzemi tárolás esetén nem valószínű, hogy az ilyen magkészletet gomba- és baktér ium-feirtőzés nélkül huzamosabb ideig tárolni lehetne. Emellett az életképesség is csökkenhet. Szerintünk a helyesen végrehajtott szkarifikálás esetén (4. ábra) - kézi nagyítóval vagy szabad szemmel szemlélve - a magvak elenyésző (5-6) százalékán látunk olyan nagymérvű lekopást, hogy az embrió 1-2 négyzetmilliméter felületen szabaddá válik. Az egész mag­készlet mintha ki lenne fényesítve. Egy-egy mag egész felületének mintegy fele van foltosán fényesre koptatva. Erősen valószínű, hogy amint a mag­vak a henger falához, illetve a tárcsákhoz nagy erővel hozzáütődnek, már nagymértékben elveszítik keményhéj úságukat.

A további előkezeléseket vizsgálva azt látjuk, hogy a gondosan végre­hajtott ráöntéses forrázás a csírázási százalékot, valamint a kelési erélyt a szkarifikálásnál lényegesen kisebb mértékben és a savas kezelésnél is rosszabb hatásfokkal növelte. A forrázás eredményessége a magkészlet nagyságától, a forrázáshoz felhasznált víz mennyiségétől és a környezet

hőmérsékletétől függ. Minél melegebb a víz, annál erőteljesebb a megduz-zadás, azonban annál nagyobb a veszély, hogy a forró víz az embrióig hatol és azt megkárosítja. A szükséges és még elviselhető melegbehatás között az intervallum olyan csekély, vagyis az optimális duzzadási száza­lék és az embrió elpusztulása olyan közel esik egymáshoz, hogy forrázás­sal nagyobb mennyiségű magkészletet kielégítő eredménnyel előkészíteni nem lehet.

A savas kezelés a kezeletlen mag 19 százalékos csírázóképességét 73 százalékra, 12 százalékos kelési erélyét 51 százalékra növelte. Vagyis a savas kezelés megközelíti a szkarifikálás eredményét és hatására a kelési erély (51%) lényegesen jobb, mint a metszett magvaknál (34%). A csírá­zási % azonban alacsonyabb. A kénsav hatása a környezet hőmérsékleté­től, a kezelés időtartamától és a magvak anatómiai szerkezetétől függ. A kénsavas kezelés a gyakorlatban is használható, mert a magot kezelés után azonnal nem kell elvetni, a mag térfogata lényegesen nem növekszik meg, a magot további kezelésnek is ki lehet tenni és a gépi vetés is lehet­séges. Hátránya viszont, hogy drága és nehézkes eljárás, minthogy nagy figyelemmel kell végrehajtani. Amellett a kezelés általános érvényű meg­határozása a forrázáshoz hasonlóan itt sem lehetséges.

Az elmondottak alapján a gyakorlat számára a héjkarcolásos előkeze­lés ajánlható a leginkább, mert a kezelés egyszerű, a gép előállítási költ­sége viszonylag jelentéktelen, a mag térfogati változást nem szenved és géppel vethető. A vetést nem kell azonnal végrehajtani, vagyis az erdő­gazdaságok központjában nagyobb mennyiséget lehet szkarifikálni, a munkát a téli hónapokban lehet elvégezni úgy, hogy a vetőmag tavaszra az egyes erdészetek rendelkezésére bocsátható. A szkarifikált mag a szo­kásos körülmények között, száraz magtárban akár egy évig is' eltartható. A szkarifikációnak további előnye, hogy a különféle akácmag készletek­nél nem kíván hosszadalmas elővizsgálatot, hiszen a lágyhéjú magra sem veszélyes.